A spanyol népművészet a turisták előtt elsősorban a néptáncokban, népdalokban tárulkozik fel. Az andaluziai flamenco, a gitárral, énekszóval kisért spanyol néptánc eredeti formájában, a cante jondo mélyről jövő, bensőséges dallamaiban, bonyolult ritmusaiban és pentatonikus hangzásaiban arab zenei hatás figyelhető meg. Szabolcsi Bence a zene története c. művében írja: "A keleti dallamszerkesztés... ugyanegy melódiamagot ír körül számtalan parafrázissal... Fő eszköze a díszítő elváltoztatás, az ornamentika. Aki látta hindosztáni épületeken, aki hallotta perzsa és arab dallamokban, székely és román balladákban, cigánymuzsikálásban, tatár imaénekeben, spanyol táncokban a keleti díszítőművészet szertelen és ideges pazarlását, gondolkodóba eshetik: milyen kielégülést adhat ez a szakadatlan hullámzás és elkendőzés, ez a csak körülírás, csak dekoráció, csak sejtetés a művésznek és a hallgatóságnak? Pedig a lényeg épp ebben áll: felemelőnek és egyben kábítónak érzik, hogy a zene állandó szédületben jár egy füstölgő és elrejtett központi oltár körül - élvezik a lappangó főmelódiát s a szakadatlan díszítést, mely mint a bibliai kerub szárnyával eltakarja a kimondhatatlant, az egyedüli dallamot... az új bonyolult perzsa-arab stílus győzelmesen nyomul előre mindenütt, ahol az iszlám megveti a lábát. Néhány évszázad alatt világzenévé fejlődik. Eltanulják a törökök, görögök, románok, délszlávok, spanyolok és cigányok; Magyarországon még ezer év múlva is szerepet játszik az új, nemzeti tánczenestílus, a verbunkos megszületésében." S mindez spanyol közvetítésseel jutott el Nyugat-Európába. (Kelet-Európába cigány és török közvetítéssel került be.)

A zene és a tánc vagy inkább a tánc és a zene: ezek a spanyol folkklór közismert, a mindennapi élethez és minden társadalmi réteghez szorosan kötődő megnyilvánulásai. Andalkúzia volt és maradt a legmuzikálisabb tartomány. Legősibb és leggazdagabb tánca a flamenco. A vidékenként eltérő változatokat gitárral, kasaztanyettával és palillóval kísérik. Ezen a tájon alakult ki a tamburinon kisért sequidilla is, amely Bizet Carmenjében kapott művészi megfogalmazást. A sevillana, a bolero és a zapateado, amelynek ritmusát lábdobogással verik ki, szintén andalúziai eredetű.

Kasztília népzenéje a mindennapi élet eseményeihez kapcsolódik. A szinte rituálisnak ható alagudot nők és férfiak táncolják, egymás érintése nélkül. A rueda, a körtánc mozgalmasabb, változatosabb. A charradát leginkább Salamanca környékén, esküvőkön táncolják.

Új-Kasztíliában a las Alabardas-táncok az ünnepségek fénypontjai.

Galícia népzenéjében a kelta hatás is tetten érhető. Az alborada, az alala, a férfias kardtáncok és a vidám muiñeira, a molnárnék tánca s a kelta eredetű cantar de pandeiro ősi, érzelmes dallamvilága mellett a ritmus itt kissé háttérbe szorul. A zenekíséretben nagy szerep jut a kelta dudának (gaita gallega).

Asztúriában is hatásos az alborada és a fandango mozgalmassága, az alala melankóliája. Nemzeti tánc lett a danza prima és a giraldilla körtánc.

León is sajátjának vallja a giraldillát.

Aragóniában a jota uralkodik. Ez a mór - vagy talán még régebbi - eredetű, egyre gyorsuló ütemű, gitárral és mandolinnal kísért párostáncot és zenéjét Zaragozában külön iskolában tanítják.

Katalónia lakói a görög eredetűnek tartott elegáns körtáncot, a sardanát tartják nemzeti táncuknak. A kíséretet a fúvós hangszerekből és dobokból álló cobla zenekar szolgáltatja.

Valencia megőzrött néhány ősi, pantominszerű, maszkos és jelmezes táncot. A ball des nanost hatalmas maszkokban három pár táncolja. A ball de torrent mókás életkép. A valenciai menüettet, a xáquera vellát XVIII. századi kosztümökben táncolják. Kísérő hangszereik: az oboaszerű donsayna, a kisdob, a tabalet, a kasztanyetták, valamint az elmaradhatatlan gitárok és mandolinok.

Baszkföld - mint oly sok mindenben - a népművészetben is külön utakon jár. Misztikus eredetű ősi dalok, különleges táncok élnek a baszkok körében. Az arresku a férfiak vad harci tánca. Az ezpata dantza kardtánc. A zorziko viszont lassúbb, méltóságteljes, 5/8-os ritmusa a baszk nemzeti himnuszban is helyet kapott. Érdekesek a baszk népi hangszerek: a kisebb-nagyobb fuvolák és dobok. Baszkföldön pár népi játékot még ma is űznek. A pelota (frontón, illetve jai-alai néven is ismert) játék talán a fallabda ősének tekinthető. Favágó- és kőemelő-, kötélhúzó- és tengeri evezősversenyeket (régi halászcsónakokkal) is gyakran rendeznek.

A táncos-énekek cigánylányok (gitanák) a spanyol-cigány folkklór hivatásos továbbéltetői. (Sok helyen ezt már turista show-ként mutatják be.)

A néprajzi, népművészeti elemek át-meg átszövik a spanyol élet minden területét. Különösen a nagy ünnepeken, a színes népi, majdnem mindig vallási hátterű ünnepségek -  a nagyhét kivételével, mert az itt is az elmélyülés szent hete - alkalmat adnak a dalra, táncra, vidámságra, tűzijátékra, látványos felvonulásra, alkalmasint a bikaviadalra. Az ünnepek szoros kapcsolatban vannak a néplélek megnyilvánulásaival.

A vallási ünnepek látványosságai közül kiemelkednek a romería (zarándoklat) elnevezésű, főleg Andalúziában szokásos ünnepségek. A hívek gyalog, ma már gyakran lóháton vagy kocsin vonulnak el a zarándoktemplomhoz. A legjelentősebb zarándokutak Santiago de Compostelába Szent Jakab sírjához, a montserrati és a guadalupei Csodatévő Madonnához vezetnek.

A verbena a vigilián, nagyobb ünnepek előestélyén tartott ünnepség. Ilyen például Madridban a Verbena de la Paloma, amelyet augusztus 14-én, Mária mennybemenetelének előestélyén ünnepelnek.

Látványos, lármás ünnepségsorozat Valenciában március 18-án, Szent József ünnepe előtt a Fallas de San José. A nagyhét megrázó szertartásait Murcia, Sevilla, Valencia, Granada, Malaga és Valladolid lakosai különösen bensőségesen, de ezzel együtt látványosan élik át.

A húsvéti és a pünkösdi ünnepkörről talán nem is kell külön szólni. Minden város külön ünnepli a maga búcsúját, a helyi védőszentnek ajánlott népi ünnepét, a fiesta mayort. A feria, az országos vásár az egyik legvidámabb, legszínesebb spanyol népünnepély.

A rendkívül változatos népviseletet szinte lehetetlen összefoglalni. Móra Ferenc Túl a palánkon c. kötetében így vall erről: "Minden útleírásból megtudható, milyen festői a spanyol népviselet. A gorra, a piros frígiai sapka, amit az andalúzok hordanak, a baszkok kék boinája, meg a velo, a manja, a sombrero és egyéb subák és subagallérok. Mind látható a madridi múzeumban, a régészeti osztályban, a délceg viaszfigurákon. Ugyan az egy boina az utcákon is látható, részben bennszülött csecsemők, részben idegen motorbiciklisták viselik. A nagy, fekete csipkemantillát a sevillai kirakatokban is látni."

A XVI. századig e viadalokat lovagi tornaként rendezték meg. Lóhátról, lándzsával küzdöttek meg a caballerók a felbőszített állattal. 1749-ben építették az első nagy arénát (Plaza de Toros) Madridban, s ekkor alkották meg a viadal ma is érvényes szabályait, koreográfiáját. 1830-ban, Sevillában alapította meg VII. Ferdinánd a királyi bikaviador-iskolát.

Ismét Mórát idézve, aki így foglalta össze a lényeget: "Egy korridán rendesen hat bikát áldoznak föl. "A vörös kendőt lengető gyalogos maskarák a capeadorok. A lovas hősök a picadorok... a tőrös emberek a banderillerók... Aki a gyilkosságot befejezi, az az espada a kardjáról, vagy matador, szó szerint gyilkos, "az ölő". Torreádor nincs, ez csak a Carmen magyar szövegében gilt..."

Azért ez a tiszteletlen írás ne tántorítson el senkit sem a spanyol néplélekben komoly helyet elfoglaló bikaviadalok látványos, szertartásos, végül is izgalmas eseményeinek megtekintésétől.

Közép-és Dél-Spanyolországban, s még Madridban és Barcelonában vagy 300 arénában, húsvéttól novemberig majdnem minden vasár- és ünnepnapokon, gyakran még csütörtökönként is rendeznek corridát, pontosdabban corridákat, mert naponta gyakran kettőt is tartanak, általában 16-17 és 18-19 órai kezdettel. De csak akkor, ha jó az idő és süt a nap. Már legalábbis a küzdőtérre, mert a nézőtéren az árnyékos helyen (sombra) kétszer olyan drága a jegyí, mint a naposon (sol).

/Szentirmai József Spanyolország c. könyvéből/