Honlap-menü
Belépés
Naptár
«  Július 2018  »
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031





Fel, torreádor!


A bikaviadalokat övező előítéletek ellenére a szenvedélyes rajongók azt bizonygatják, hogy bika és ember eme sajátos mérkőzése egyidős Spanyolországgal.

Aki először látogat Spanyolországba, vegyes érzelmekkel - ki izgalommal, ki érdeklődve, ki viszolyogva - tekint a bikaviadal intézményére. A széksorokra telepedve és a nagy eseményre várva ösztönösen érzi az ember, hogy nem sportjátéknak lesz a tanúja. A spanyol újságok látványosságként méltatják a corrida de torost (baszk nyelven zezenketának, katalánul pedig cursa de brausnak nevezik). A rajongók elszántan védelmezik esztétikai szépségeit, amelyek egyébiránt festőket, szobrászokat, zenészeket, koreográfusokat és írókat ihlettek alkotásra.





A toro bravo

A spanyol bika vad, őserejű állat. Vérvonalának és családfájának tisztaságát évszázadok óta óvják-védik, hiszen csak így örökítheti tovább azokat a sajátosságokat, amelyek elengedhetlenek a corrida de toros számára.

A harci bikát nem kell kiképezni a támadásra, ez a növényevő teremtés megtámad mindent, ami mozog, vagy aki megkérdőjelezi dominanciáját. Tudunk olyan bikáról, amelyik egy útját keresztező expreszvonatot akart felöklelni. A bikaviadalokon külön erre a célra nevelt, ideális esetben legalább négy- és legfeljebb hat éves, legalább 400 kilogrammos, hibátlan, egészséges, harci bikák szerepelnek.

Való igaz azonban, hogy a gondos tenyésztés érdeme a bikák vele született bátorsága, nemessége és büszkesége. Mindez távol tartotta ezeket az állatokat a vágóhídtól, és tragikus, noha irigylésre méltó életre kényszerítette őket. A féltve őrzött telivér, a toro bravo 4-5 évig éli világát, mielőtt a végső próbára eresztik az arénában.

Spanyolország fénykorában a bikaviadal a közélet részét képezte. Mintegy 600 évig a főrangúak foglalkoztak bikatenyésztéssel, aztán a királyt és az udvart szórakoztatták velük.

Az első bikaviador egy rondai ács, Francisco Romero volt, ám valójában unokáját, Pedro Romerot tekintik a modern bikaviadal megteremtőjének. Baljában a muletával (egy egyméretes botra csavart vörös kelmével), jobbjában a karddal Pedro Romero addig terelgette a bikát, amíg bele nem tudta döfni a kardját. 1771 és 1799 között több, mint 5600-at ölt meg, anélkül hogy csak egy karcolás is érte volna. Azóta sem akadt matador, aki ennyire sebezhetetlen lett volna.

Ez már torero volt a maga legkezdetlegesebb formájában, s a látványosság célja a bika megölése. A bikaviadalon számos bonyodalmas és szép mozdulatot hajtanak végre pelerinjükkel és a muletával, s a bikaviador napjainkban már nem csupán matador (gyilkos), hanem torero is, aki a bika felingerlésével és legyűrésével, valóságos művész módjára fejezi ki érzelmeit.

A torerók közül legfontosabb a matador (ölő) vagy espada (kard), az a torreádor, aki kardjával ledöfi a bikát. A terreádor szó Georges Bizet Carmen c. operája nyomán terjedt el, amelyet prosper Mérimée novellája ihletett.

Maga a látványosság csodálatosan mozgalmas, telve szenvedéllyel, vakmerőséggel, szépséggel, vérontással, izgalommal meg kifinomult művészettel. Mindez tehát megérdemli, hogy alaposan is szemügyre vegyük. Egyesek szükségtelen kegyetlenségnek tekintik a bikaviadalt, míg mások drámai táncot látnak benne a kiöltözött viador és a maga természetes vadságával, nyers erejével rátámadó bika között.




Halál délután

Egy spanyol corrida alatt általában hat azonos tenyésztőtől származó bikával végez három matador. Egy-egy bikával a küzdelem körülbelül 20 percig tart.

A corrida a paseillóval, a torreádorok csapatának bevonulásával kezdődik. A viadorok menetét a 16. századi öltözetet viselő alguacilillók, lovas testőrök vezetik be az arénába, más néven a ruedóba a paso doble dallamára.

Őket három matador követi, majd három sorban a hozzájuk tartozó cuadrillák, csapatok. Mindegyik matadornak három banderillero áll szolgálatában. Ők segédkeznek a bika féken tartásában a pelerin forgatásával, ezenkívül ők döfik a 60 centiméteres, krepp-papírral becsavart banderillákat, dárdákat az állatba.

Ezek a banderillerók a maguk idejében nagyra törő matadorok voltak, noha csak kevesen jutottak túl a kezdő szinten, s kevesen lettek részesei az alternatívának. A kiöregedett matador ekkor adja át jelképesen mestersége jelvényét - a muletát és a kardot - az újoncnak, ráruházva a jogot, hogy megölje az ivarérett bikákat, és elnyerje a matador de toros irigyelt címét.

A banderillerók három sora után lovas picadorok ügetnek. Mindegyik matadornak kettő áll a szolgálatában; mindkét bika ledöfésére jut egy-egy. A paseillót a szintén pompás öltözéket viselő segédek zárják: a monosabiók, akik a picadorok lovait vezetik; a mulillerók a megölt bika tetemét kivontató öszvérek vagy öszvérfogatok hajcsárai; végül az aranerók, akik a viadal végén a homokos pályát hozzák rendbe.

A bikaviadalokon tanácsadókkal körülvett szaktekintély elnököl, ő irányítja a drámai felépítésű játék menetét: az első harmad (tercio) a tárgyalás, a második az elítélés, a harmadik az ítélet végrehajtása, vagyis a kivégzés.

Miután mindenki elfoglalta a helyét, a corrida elnöke előhúzza fehér zsebkendőjét, jelt adva, hogy az első bika beléphet az arénába. Ezzel kezdetét veszi az első tercio, e mozgalmas dráma első harmada, a lándzsák próbája vagy menete (suerte de varas), amely a pikadoroké.

A bika a toril kapun keresztül ront be az arénába. Ez nyílik a chiquerókba, a karámokba. Ide zárják elkülönítve a bikákat a reggeli sorteót (sorshúzást) követően. A bika a banderilleróval találja szembe magát, aki kezében rőtarany capotét (pelerint) tart, vagy egy különösen tüzes matadorral.


A viadal kezdete

A torero először meglengeti a pelerint a bika előtt, vagy a szarva felé döf a lándzsájával, hogy ezzel derítse ki, miféle ellenséggel áll szemben; vajon az egyik szarvával bököd-e jobban avagy a másikkal; hosszan, simán támad-e, vagy éppen a hirtelen fordulatokat kedveli, jól lát-e és erős-e.

Amint a matador mindezt kifigyelte, végrehajtja az egyik legalapvetőbb manőverét, a veronicát. Ezek sorával tereli a bikát az aréna közepe felé. A sorozatot a media veronica (félfordulat) zárja, amely elég időt és teret ad a matador számáőra, hogy félreálljon az állat útjából.

E ponton lépnek közbe a picadorok, ez a corrida legkevésbé megértett és megbecsült szakasza. Pedig a picadorok egyszerre többféle szerepet is játszanak. Hálátlan feladatuk mindenekelőtt az, hogy felkészítsék a bikát a matador ténykedésére, a faenára. Az állat akkor megy baj nélkül a pelerin után, ha már kellőképpen lelassult - ezt sem szabad túlzásba vinni -, és lehajtja a fejét. Ennek érdekében a bikának legalább kétszer, de legfeljebb négyszer rá kell rontania a lovon ülő picadorra, aki a támadást egy pikának (vagy puyának, varának, stb.) nevezett, 2,5 méter hosszú, hegyes, általában kőrisfából készült lándzsával igyekszik kivédeni. A picador a pikát a bika nyaka és lapockacsontja közé, a marjába (a nyak és a vállak közötti izomcsomóba) szúrja, hogy meggyengítse a bika vállizmait.

A picadornak kell helyes irányba terelnie a bika támadását, például, amennyiben inkább jobb felé döfköd vagy felveti a szarvait a matador mozdulataira. Ha ez közvetlenül éri a viadort, végzetessé válhat számára. A picador méri fel továbbá a bika bátorságát, hiszen az állat ugyanolyan fontos szereplője a viadalnak, mint a matador, s a közönség mindkettőtől elvárja, hogy teljesítménye legjavát nyújtsa. A bika tüzességének jele, ha ismételten nekimegy a ló párnázott takarójának.

Rendszerint három döféssel, puyazoval terítik le az állatot, attól függően milyen erőben van. A három matador egymással versengve végzi a feladatát. A viadorok a quite nevű pelerinnel vonják el a bika figyelmét a lóról (quitar). Eközben válogatott mozdulatokat hajtanak végre a pelerinnel, s minden mozdulatnak megvan a neve, mint például veronica, chicuelina, gaonera, navarra és delantale.

Az elnök ezután ismét fehér zsebkendőjével ad jelet a banderillóknak a második tercio kezdetére. Ez a nyársak próbája vagy menete (suerte de banderillas), amelynek során a banderillerók a bikát köpennyel terelik, s legalább kettő, de legfeljebb négy pár banderillát (70 cm hosszú, szigonyos hegyű nyárs) meghatározott módon beledöfnek a marjába, de a picador által szúrt sebbe a viadalon már nem szabad beledöfni. Némelyik matador maga helyezi el a banderillákat, ám az esetek 80%-ában a segéd döfi bele a nyársakat a bikába, éspedig leleményesnél leleményesebb módokon. Ez a tercio lehetőséget ad a bikának, hogy erőt gyűjtsön, minekutána keményen megküzdött az oldalukon vastagon kipárnázott lovakkal.


Az igazság pillanata

A trombita harmadízben harsan fel, jelt adva a harmadik tercio megkezdésére. Ennek a végső menetnek - amely a matadoré, aki leszúrja a bikát - több neve is van: az ölés próbája (suerte de matar), halálharmad (tercio de muerte), végső próba (suerte suprema), az igazság órája (la hora de la verdad). A karddal és vörös selyemszövet muletájával felszerelkezett matador ekkor üdvözli az elnököt, s egyúttal engedélyt is kér tőle a bika megölésére.

A muletával két alapmozdulatot hajt végre: a jobbkezes derechazóban a karddal széthúzza a kelmét, míg a balkezes natural esetében természetes, nem szétterített állapotban tartja a muletát, miközben jobbjában a kardot fogja. A naturalok sima, gördülékeny sorozatát rendszerint a remate-nek nevezett manőver zárja, más szóval a pase de pecho, mikor is a matador megperdülve támad a bikára, továbbtereli, és jobbra ellép mellette.

A matadornak 15 perce van, hogy megölje halálos ellenfelét, s ezt a művészileg kivitelezett faenával valósítja meg. A bikát szabályosan, szemből kell leszúrni, ez történhet al volapié módszerrel, amikor a matador az álló vagy támadó állatra veti magát, vagy recibiendo módszerrel, amikor állva fogadja a rárontó bikát. Mindeközben a muletával tereli el a veszedelmes szarvakat a jobb csípőjétől. Öléskor a matador estoquéját a bika lapockacsontja és nyaka közé döfi. A sikerhez határozott, erőteljes mozdulatokra van szükség: ha minden jól megy, a kard 7,5 cm széles sebet üt a lapockák között. Amennyiben a matador elhibázza a döfést, és csontot talál, a pinchazonak nevezett mozdulatot a közönség zajos pfújozással fogadja.

Ha pedig az acélkard, az estoque, ennél is jobban félrecsúszik, és az állat nem múlik ki, a matador a descabello használatára kényszerül. Ez egy rövidebb kard, amelyet a hegye közelében keresztrúd erősít meg. A matador a koponyaalapi csigolya gumójára irányítja a descabellót. Ha eltalálja, az állat azonnali halálát okozza. Miután a bika a porondra rogyott, előrohan a puntillero a puntillával, azaz a kegyelemdöfést megadó tőrrel.

A közönség most kinyilvánítja tetszését vagy nemtetszését a matador ténykedésével szemben. Jó esetben kendőket lengetve kéri, hadd kapjon fület a matador. Az orejas (fül) és a rabo (farok) jelképes trófeák a jó vagy kitűnő teljesítményért. Ha a matador ugyan megölte a bikát, de nem bánt elég ügyesen a karddal, körbejárja az arénát, ez a vuleta.

Mivel a bika ugyanolyan sztár, mint a matador, a jó teljesítményt nyújtó, bátor állatot megtapsolják, amikor öszvérek vontatják ki tetemét az arénából. Esetleg körbehurcolják a porondon, s a legszerencsésebb esetben kegyelmet is kaphat. Ezzel szemben a gyáva bikát dühödt pfújozás fogadja, miközben holtában kivonszolják. Ismét felharsan a trombita, s most a második bika rohan ki karámja sötét mélyéből a porond fényözönébe.

A bika nem az az őserejű vadállat, amellyel Pedro Romero és társai néztek szembe Rondában. A sokéves tenyésztés visszafogottabb, nemesebb fajtát eredményezett, ami ugyanakkor a vérvonal gyengülésével is járt.  Ráadásul a tenyészfarmok legelőterülete is számottevően megcsappant, tehát a szabad mozgástér megfogyatkozása is hozzájárult a vérvonal gyengüléséhez, az állatok erőnlétének csökkenéséhez.


Ünnepi viadalok

Valamennyi spanyol városnak nagyságától függetlenül megvan a maga ünnepnapja (fiesta), amelyet védőszentje névnapján ülnek meg és ahonnan nem hiányozhat a bikaviadal. Madrid San Isidrot, a földművest ünnepli május 15-én; minden idők leghosszabb, 27 napos corridája veszi ekkor kezdetét.

A jelentős feriák közé tartozik a nagyszerű fallas, amelyet márciusban rendeznek Valenciában; a páratlanul látványos és vidám sevillai vásár áprilisban; a Corpus Christi ünnepségek, amelyet Granadában tartanak június havában; a pamplonai sanfermines júliusban - ezt Ernest Hemingway örökítette meg az utókor számára -; a valenciai nyári vásár; a bilbaoi Semana Grande augusztusban; szeptember eseménydús hónapjában a salamancai és valladolidi vásár, valamint a jerezi és logroñoi szüret. Az évadot az El Pilar ünnepség zárja Zaragozában, október derekán. A festiválok voltaképpen jótékony céllal rendezett, nem hivatalos bikaviadalok. Veszélyeiket csökkentendő lenyesik vagy megrövidítik a bikák szarvát. Ilyenkor a matador is felcseréli a selyemből szőtt, flitteres traje de lucest (fényruhát) a traje cortóra, azaz a népviseletre.


Bikaviadal napjainkban

A Fiseta Nacionalnak is nevezett bikaviadal immár nem a régi, osztatlan népszerűségnek örvendő nemzeti sport, hisz vetélytársa akadt az ugyancsak közkedvelt futballban és egyéb vasárnap délutáni szórakozásokban. A jegyárak is az egekbe emelkedtek. A költségeket növeli, hogy a harci bikákat 4-5 évig nevelgetik (ennyi idős korukban engedik csak ki őket a küzdőtérre), s ehhez járulnak még a festejo súlyos adói.

Egyvalami minden bizonnyal soha nem változik meg, lévén, hogy ez alkotja a fiesta lényegét, jelesül a halálos kockázat, melyet a bikaviadorok vállalnak, no és persze a bikák leölésének kényszerűsége. Az 1980-as években két sztármatador vesztette életét a küzdőtéren. A közkedvelt Francisco Riverát, "Paquirrit", a híres népdalénekesnő, Isabel Pantoja férjét a pozoblancói (cordobai) Sayalero y Banderés tenyészfarmról származó Avispado bika döfte agyon 1984. szeptember 26-án. Az ígéretes tehetségnek számító, 21 esztendős José Cubero, "Yijo", szörnyethalt a Colmenar Viejo-i arénában, amikor ellenfele egyenesen a szívét vette célba a szarvával. Történt mindez 1985. augusztus 30-án. Gyilkosa "Burlero", a Marcos Nuñez farm neveltje volt. A hírneves matadorok elestét az egész nemzet meggyászolta.

El Cordobés ugyancsak nagy viadornak számított valaha, noha vele az volt a baj, hogy túlságosan is lenézte a bikákat. A közönség mai kedvencei közé tartozik az elegáns Enrique Ponce; az ügyes kezű Joselito; El Julí, egy fiatal madrileño csillag, valamint Fran Rivera, Paquirri fia. Rövid ideig, az 1990-es években Christina Sánchez torera pályájának felívelése a férfiuralom végét látszott jelenteni az aréna porondján. Ő azonban visszavonult 1999-ben, mert mint mondotta, vereséget szenvedett a machismótól.


Egy csipetnyi őrültség

A torero a mai napig emberfeletti lénynek számít a spanyolok szemében. A bikával folytatott küzdelem rettenthetetlen bátorságot, könnyedséget, ügyességet, testi erőt és mozgékonyságot, művészi érzékenységet, romantikát követel meg - és talán egy csipetnyi őrültséget.

Valamennyi torerónak megvan a maga életbölcselete, amellyel felszerelkezve könnyebben és derűsebben néz szembe a csaknem minden délután rá leselkedő halállal.


Forrás: a Nyitott szemmel c. sorozat Spanyolország könyvéből






Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 30
Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Online Munkaasztal
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala
  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Copyright MyCorp © 2018 Ingyenes honlapszerkesztő - uCoz